A gyógymasszázs élettani hatásai

 

Az emberi testet érő mechanikai ingerek közvetlen és közvetett úton befolyásolják

a szövetek működését. Hatásuk elsősorban helyi hatás, amely közvetlenül befolyásolja a vénás és nyirokkeringést, valamint közvetetten hat az artériás keringésre és izomtónusra.

 

Közvetlen hatások

A vénás és nyirokkeringés befolyásolása. A bőr külső felszínén alkalmazott kompressziós ingerek növelik az izom kontrakcióját, s ezen keresztül a szöveti nyomást is. Ezzel az izmok között futó vénákban a vénás nyomást emeli, ami a keringés fokozódásához vezet (pumpa effektus). A váltakozó erősségű kompresszió a nyirokkeringés gyorsulását segíti, az intersticiális folyadék térfogatának csökkenését, a pangásos vizenyő felszívódását fokozza. Ilyenkor a bőrfelszín kipirul, a feszes, letapadt és görcsös izomtónus felszabadul a nyomás, fájdalom alól, ennek hatására ellazul a beteg, és fájdalma csökken, végül megszűnik. A végtagokban lévő pangásos vizesedés (Ödémásodás) érzékelhetően csökken, ezáltal megkönnyebbülnek a végtagok, a nyirokáramlás felszabadul és intenzív méregtelenítő folyamat, indul meg a szervezetben.

 

Közvetett hatások

Mechanikai ingerre a szövetekben vazoaktív anyagok szabadulnak fel: hisztamin, bradykinin, melyek az erek falában lévő simaizomrostokat ellazítva az erteriollák tágulását eredményezik. Ezzel a bőr és bőr alatti kötőszövet, harántcsíkolt izmok oxigén és tápanyagellátását javítja. Nagy szerepe van a tejsav elszállításában, különösen a gyulladásos mozgásszervi betegségeknél. Lényegesen bonyolultabb folyamatok mennek végbe szervezetünkben, a méregtelenítő és kiválasztó szervrendszerre hatunk. Növeljük a csontokban, és izületekben a tápanyag ellátottságot, az idegrendszerre

(lymbikus lebenyre) nyugtatólag hatunk a kezeléssel. Javítjuk a motorikus idegi összeköttetést a szervezetben, amelynek hatására mozgásunk

könnyebb és lazábbá válik, ugyanakkor stabilabbá.

Az aromaterápiás masszázsról

 

Itt az ősi keleti kultúra technikái találkoznak a nyugati technikával. Ez az egyetlen olyan illatterápia amely a természetes gyógymódok közé tartozik, és magában foglalja a gyógynövények és a hagyományos kezelés előnyeit. Az illóolajokat  több módon is alkalmazhatjuk: -párologtatásnál,-fürdésnél,-közvetlenül,-illetve masszázsolajként.

Masszázs során felszívódik a bőrön keresztül, átjutva a bőr fel hámján és bekerül a vérkeringésbe, ami által kapcsolatba kerül a szervezettel. Majd az egész szervezetre serkentőleg, vizelethajtó, gombaölő, baktériumölő, gyulladás csökkentő hatással is. Ez a fajta masszázs javítja testi, lelki  állapotunkat valamint szervezetünk állóképességét.

Masszázs után ne zuhanyozzunk 4-5 órán keresztül, mert az olaj körűlbelűl 45-60 %-a szívódik fel a masszázs alatt,  a többi csak utána. Egy kúra négy hétig tart, utána két hét szünet ajánlott, hogy a szervezet kitisztulhasson. A kezelés időtartama 60 illetve 90 perc lehet.

 

Az aroma-olajok részletezése

Az aroma jelentése illat, a terápia azt jelenti kezelés. Az aromaterápia tehát nem más, mint egy olyan kezelés amely az illóolajak bőrbe történő masszírozásakor fejtik ki (gyógy) hatásukat. Az illóolajok adják a növények virágainak, gyümölcseinek jellegzetes illatát. A növény fennmaradásában fontos szerepet játszó illóolajat a növény "életerejének" is hívják. Például 5 tonna rózsasziromból, 1 kg rózsaolajat állítanak elő.

Az illoólajak keverése: Kétfajta növényi olajat különböztetünk meg. Az illóolajakat és a zsíros olajakat.

Az illóolajakat minden alkalommal hígítani kell. Egy masszázshoz kikevert illóolaj mennyisége maximum 25-30 csepp lehet,mindig lennie kell egy domináns olajnak ami 8-10 csepp, ez mellé még 4-5 fajta olajat tehetünk bele megfelelően felosztva. Az illóolajakat nem szabad töményen alkalmazni.

A bázis olajok zsíros olajok, amelyeket az illóolajok hígítására szoktak használni. A bázis olajok ezen kívül bőrápoláshoz, masszírozáshoz, bedörzsölésre kifejezetten alkalmasak, hasznosak.

Tilos alkalmazni minden illóolajat kemoterápia idején.

Korokan masszázs

 

A shaolin szerzetesek még nem tudták, hogy szinte csodát tettek a 21. század rohanó emberével, amikor több száz éve kifejlesztették ezt a különleges, azonnal hatékony masszázskezelést.

A KoroKan masszázs, nem csak a tünetekre hat, hanem az okokat szünteti meg. Ráadásul az így nyert energia mérföldekkel tovább repíti önt, mint egy hétköznapi masszázs.

A KoroKan masszőr az egész testét átmozgatja, miközben az akupresszúrás pontokra gyakorol nyomást a meridián vonalak mentén.

Csak feküdjön le egy kényelmes matracra, könnyű pamutruhába, csukja be a szemét… Sajátságos koreográfiával a masszőr az egy órás kezelés alatt 1200-1600 ponton serkenti szervezete energiaáramlását, lazítja izmait. Így küldve impulzusokat, az esetleg nehezen regenerálódó szervekre, az anyagcsere és a vérkeringés javítására.

 

Pontosan ezért lehet képes:

• az energiahiányos állapotok megszüntetésére,

• a mozgásszervi és gerincproblémák korrigálására,

• a nyak-, hát- és derékfájdalmak csökkentésére, megszüntetésére,

• az ödémás állapotok javítására,

 

„A KoroKan masszázs kimagasló hatékonyságát az izom-ízületi rendszerre, központi idegrendszerre és a vegetatív idegrendszerre

gyakorolt komplexitása révén éri el. Ezen keresztül valósul meg a hormonális hatás is. Másodlagos hatás a perifériás keringési rendszer működésének javítása. A KoroKan masszázs azzal, hogy a mély izmokat is eléri, az említett hatást nagyrészt a vegetatív idegrendszerre is ki tudja fejteni.

Fontos, hogy véletlenül sem okoz az izmokban feszülést és így tejsav-felszaporodást (masszázs utáni izomfájdalom). A vegetatív idegrendszeri hatás révén általános tonizáció jön létre, ami a vérkeringés és a nyirokkeringés javulásának alapja. A speciális nyomó-gyúró-simító mozdulatok az idegi reflexzónában folyamatos, közepeserősségű ingerületet tartanak fenn, amit a szervezet sokkal jobban fogad, mint a klasszikus masszázsoknál. A vegetatív idegrendszer tonizáltsága a hormonszabályozásra kedvezően hat vissza.  Az izmokra gyakorolt relaxációs hatás a hosszanti nagy hátizomban, a nagy farizomban és a medencei izmokban igen kifejezett.  A vér- és nyirokkeringés serkentése elsősorban az övtől lefelé eső területeken azonnal érezhető közérzeti javulást eredményez.  A KoroKan masszázs relaxál, energetizál, harmonizál, egyensúlyba hozza  a jobb és baloldal izom rendszereit.” Dr. Czeke András

• a kimerültség, fáradékonyság megszüntetésére,

• az idegesség ingerlékenység oldására,

• a szervezet méregtelenítésére,

• krónikus fejfájások, alvászavarok enyhítésére, megszüntetésére.

Ízület manipuláció

Mi az izületi manipuláció, mi is történik a manipuláció során?

 

Egy gyors, határozott mozdulattal növeljük az ízfelszínek szétválasztását. A hirtelen bekövetkezõ intraartikuláris (izületen belüli) nyomáscsökkenés vákumképzõdést eredményez. Ekkor széndioxid és inert gázfelszabadulás történik, mely izületi roppanással jár. Az ízületi ropogás a szinovális folyadékból felszabaduló gázmikrohólyagok szétpukkanásából, valamint a tokrendszer hirtelen megfeszítésekor keletkezõ zaj összegzõdésébõl származó hangjelenség. Ezek a mikrohólyagok az ízületi résbe kerülnek s 30-40 perc múlva újraoldódnak az ízületi folyadékban, biztosítva az ízület tartását, feszességét, "légpárnázottságát". Az ízületi manipulációval javul a mozgáskészség és csökken a fájdalom. Így pedig az emberi test öngyógyító képessége elõtt megnyílik az út. Szervezetünk regenerálja önmagát.

Az ízületek manipulációjával, az ízületek mozgásáért felelõs receptorsejteket stimuláljuk - a testtartásért felelõs érzékelõket, melyek visszajelzést küldenek az agyba az izület elhelyezkedésérõl. A stimuláció az egész idegrendszer mûködését befolyásolhatja. Attól függõen, hogy a gerinc melyik részén fordul elõ az idegirritáció, a következõ tünetektõl szenvedhet a páciens:

 

- fejfájás, migrén

- nyakfájdalom, fejfájás

- hátfájás

- derékfájás (lumbágó, isiászos tünetek)

 

A kínai medicina úgy tartja, hogy az ízületi blokk (a roppanás elõtti állapot) gátolja az energiaáramlást a meridiánokban. Így érthetõ, hogy

a manipulációk után nem csak helyi hatást érünk el, hanem különbözõ belszervi problémák is javulnak s az egész szervezetben javul az

energia áramlása. Az izületmanipuláció a gerincoszlop és más izületeken végzett kezelés. Az izületmanipuláció során a masszõr feladata az, hogy egy

szelíd és speciális manipuláció segítségével felszabadítja az izületet oly módon, hogy megszûnjön az irritáció, és az üzenetek újból

megfelelõ módon jussanak el az izmokba, szervekbe és mirigyekbe.

- mellkasi vagy hasi fájdalom

- belszervi tünetek (belgyógyászati kórképek)

- váll-, kar-, csukló- és kézfájdalom (tenisz-golfkönyök)

- láb-, térd-, boka- és lábfejfájdalom.

Kismama masszázs

A babavárás legyen az életed legszebb része, egy egészségtől kicsattanó, örömteli 9 hónap, és ne egy kényelmetlenségekről szóló, „terhes” időszak!

Azt kívánjuk, legyen minden kismama 9 hónapja – a Tiéd is – örömteli, nyugodt, boldog és egészséges.

Hiszen, azért nem mindegy, hogy a babavárás nyavalyákkal és kényelmetlenségekkel „terhes”, vagy boldog, és energikus, mert a boldog és egészséges kismamáknak többnyire valóban egészségtől kicsattanó kisbabájuk születik.

Fontos ehhez, hogy ebben az időszakban te is hallgass a testedre!

Ebben nagyon hasznos, szakmailag is megbízható segítséget jelent Neked a KoroKan Kismama masszázsterápia, mely speciálisan a várandós anyukák szükségleteire lett kialakítva.

 

…de, mitől tud terhessé válni a 9 hónap? …és miért hatásos ez a módszer?

 

Rengeteg változás zajlik a testedben: érzelmi, hangulati ingadozások törnek rád, néha megijedsz a közelgő felelősségtől, vagy aggódsz, ha kevesebbet mocorog a baba, máskor pedig felhőtlen boldogságot élsz át, megváltozik a bőröd, kisimul, eltűnnek a pattanások, kikerekedik az arcod, megerősödik a hajad, körmöd, megkívánsz olyan ételeket, amiket korábban nem, vagy épp megundorodsz a kedvenceidtől, nőnek a melleid, készülnek a szoptatásra, nő a súlyod, ami miatt változik a testtartásod, és időnként fájni kezd a hátad, a derekad.

Testednek majdnem minden szerve megváltozik, hogy támogassa a növekvő magzatodat és alkalmazkodjon annak növekvő méretéhez.

Ez az állapot gyakran egy nagyszerű érzelmi megnyílás időszaka és egy mélyebb fejlődésre is alkalmat ad, a tested és szellemed közötti

kapcsolatban, hiszen életed egy nagyszerű időszakára készülsz.

 

A KoroKan a várandósok teher-mentesítő masszázsa.

KoroKan masszázs egy csodálatos támogató terápia, amely átsegíti a nőket ezeken a változásokon és számos, a várandóssággal kapcsolatos tünetet és kellemetlenséget segít enyhíteni, így csökkenti a mindennapos feszültséget és stresszt. A pocaklakó boldogan rugdos, míg „anya” is gyönyörűnek, kipihentnek, egészségesnek érzi magát!

 

A Korokan Kismama masszázs 9 jótékony hatása:

  • javítja a relaxációt és mély légzést biztosít, ezáltal csökkenti a stresszt és idegességedet,
  • javítja a kedélyedet, és jobb alvást biztosít neked, megszabadíthat az izomgörcsöktől, a kötőszöveti fájdalomtól, főleg a hát lumbális
  • szakaszán, a szeméremízületnél, csípőben és az alsó végtagokban,
  • csökkenti a feszülést a terhelésnek kitett ízületekben, bokában, deréknál, medencénél,
  • enyhíti a fejfájást és a homloküregi nyomást,
  • javítja a vérkeringést – segítve az anya és a magzat oxigénellátását,
  • elősegíti a nyirokkeringést, csökkenti a kezek, lábak dagadtságát, megelőzi a visszértágulatot,
  • segít stabilizálni a stressz hormonok szintjét,
  • csökkenti a szülés utáni stresszt is.

 

Lávaköves masszázs

A kezelés speciális masszázstechnikára épül, segíti az energiaáramlást, stresszoldással párhuzamosan javítja a közérzetet.

 

Fokozza a vérkeringést, lazítja az izmokat, enyhíti az álmatlanságot és rendívül jót tesz a bőrnek, mivel a mély meleg masszázs során az olaj a bőr mélyebb rétegeibe jut. A test ellazulása mellett a szellem is relaxál, a végeredmény pedig fizikai és lelki megújulás, kiegyensúlyozottság. A merev ízületek és izmok visszanyerik rugalmasságukat, a lélek pedig meditatív állapotba kerül. Kúraszerű alkalmazása javasolt, de már egy kezelés is érezhető változást eredményez.

A masszázs alatt születő energia harmonizáló hatású. Ez az egyedi terápia a vulkánikus tevékenység alatt keletkező kövekkel rendkívül hatékony. Ennek oka nem csak a felmelegített kövekben keresendő, amely lokális és kiterjedtebb változásokat okoz a szervezetben, de ugyancsak hatással van az energiaközpontokra és a szellemi egyensúlyra is.